Másnap a suliba utolsók közt értem be, mert nem akartam vele találkozni, de elfelejtettem, hogy mikor mi jöttünk ide be kellett mennünk az igazgatóhoz és balszerencsémre pont belé botlottam. Vagyis, hogy pontosítsak ő botlot belém.Belenéztem azokba a nagy barna szemekbe és csak úsztam bennünk és nem találtam a kiutat. Bella nagyon el volt képedve nem értettem, aztán elfordította a fejét és ment tovább. Nem tudom távol tartani magam tőle. Nekem ez nem fog menni. Mégis igaza van Jaspernek és Alicenak tényleg szerelmes lennék belé? De mért történik ez velem?! És Bellával…olyan szerencsétlen. Csak úgy vonza a bajt. Farkasok, vámpírok…Mi jöhet még? Aztán becsengettek. Testnevelés óra. Nagyon utáltam mivel emberi tempóval kellett közlekedni. Nagyon lassan telt a tesi óra és az elkövetkezendő három óra is. Alice és Japser kiséretében mentem ebédelni, vagyis jobban szólva csak úgy tettünk mintha ebédelnénk. És mikor leültünk meghallottam Jessica gondolatát. Bella miér bámulja folyton Edwardot. Ekkor odafordultam és megint elvesztem a szemeiben. Nem tudom távol tartani magmtól valamii arra késztetett, hogy odamenjek és elhívjam egy külön kis asztalhoz.
-Hé Edward, majd én is beszélhetek Bellával? – kérdezte kíváncsian Alice
-Majd, igen, de abban sem vagyok biztos, hogy velem akar-e beszélni – de ekkor már ott voltam Bellánál
-Bella nem akarsz ma velem ebédelni? – kicsit megnyomtam az ebédelni szót mivel akkor ő lenne az én ebédem, de ezt a gondolatot gyorsan elhesegettem
-Köszönni nem szokásod? – kérdezte, de láttam, hogy zavarban van
-Bocsánat. Akkor szia, nem ebédelnél ma velem? – de már sejtettem, hogy úgyis azt válaszolja, hogy nem, hiszen senki ne jön hozzánk.
-Szívesen ebédelnék veled – mosolyodot el és én nagyon meglepődtem
-Jó akkor üljünk le ahhoz az asztalhoz – mutattam neki, és közben le se vettem róla a tekintetem. Ha jobban végignéztem rajta egy feszülős póló volt rajta, ami kiemelte a dekoltázsát…
-És… hogy testzik a suli? – nem igazán tudtam, hogy miről kérdezzem…vagyis tudtam csak ilyenekt még nem kérdezhetek, nem is ismer.
-Hát végülis Jessica itt van aki úgymondt gyerekkori jóbarát és így elég türhető csak az esőt utálom nagyon… - pedig ha tudná, ha nem esne hanem sütne a nap, akkor nem is találkozhatnánk, és ez valahogy fájt nekem még gondolni is erre.
-És te tulajfonképpen miért is beszélsz velem? Nem úgy volt, hogy jobb ha elkerüljük egymást?
-Dehogynem jobb, csak nem bírok tőled távol maradni – mivel nem akarlak megölni, de ez már csak gondolatban tettem hozzá.
-És megmagyaráznád nekem ezt a sok – itt kicsit gondolkodott, hogy mit is mondjon – furcsaságot?
-Milyen furcsaságokra gondolsz? – pedig tudtam én csak egy kis időt akartam nyerni magamnak.
-Hát, hogy miért változik meg a szemed színe egyik pillanatról a másikra? Egyszer aranybarna majd mikor dühösebb vagy fekete lesz? És hogyan értél oda olyan gyorsan mikor nem láttalak sőt egyetlen embert se – bár embert biztos nem láthatott.
-Hát őhm… - igazán nem tudtam mit is válaszoljak rá – szerintem a szemem színét rosszul itélted meg mert aranybarna soha nem is változott biztos csak árnyok vetődött rá és azért láttad úgy. És úgy értem oda olyan „gyorsan”, hogy ott álltam majfhogynem mögötted csak nem fordultál arra.
-Nem hiszek neked! – jelentette ki dühösen. – mond miért hazudsz nekem?
-Nem hazudok neked – néztem a szemeibe, de láttam rajta, hogy kezd enyhülni
-De…de én tudom, hogy mit láttam. – bár ekkor már nem látszott olyan biztosnak a dolgában.
-Akkor ezt leiszártuk! – és ekkor vettem észre, hogy már csak ketten ülünk itt.
-Ideje órára menni!
-Nem tudod, hogy hol van a biológia terem? – és rájöttem, hogy nekem is biológiám jön.
-Elkisérlek, nekem is most biológiám lesz – sajnos vagy nem sajnos igazából nem tudom eldönteni, de igazából üróltem neki.
-Őhm okés – mosolyodott el, és barna szemeit az enyémbe furdult, majd kipirult arcal elfordult. Odaértünk a teremhez én elültem a helyemre mire a tanár mellém vezérelte Bellát. Láttam, hogy mosolyog a helyzeten erre nekem is mosolyognom kellett. Nagyon lassan telt az óra mert folyton azon gondolkoztam miként ölöm meg Bellát annyira csábított vérének illat, vagy pedif azon gondolkoztam, hogy megakarom érinteni érezni akarom az ajkait, de aztán mégse tettem így. Már így is eléggé sokat sejtett nem kockáztathatok. Vége lett az óráknak indultunk a parkolóba, de láttam, hogy Bella gyalog van.
-Ne vigyelek haza? – mosolyogtam rá, és belenéztem barna szemeibe amit nem kellett volna mert elveszek bennük. Esküszöm ez a lány lesz a végzetem, ha megölném…
-Nem nem kell, szeretek gyalogolni, és most szeretnék elmélkedni.
-Hát ha nem hát nem – de eldöntöttem, hogy követni fogom, hogy nehogy baja essen ezért gyorsan elis indultam letetem a kocsit és futva jöttem vissza.
(Bella szemszöge)
Miután elválltunk Edwarddal elkedztem ezen az egészen elmélkedni. Tudtam, hogy hazudik az ebédlőbe legalábbis belül így éreztem. Hideg kemény bőr, változó szemszín esetleg gyorsaság bár abban már nem voltam olyan biztos. Ekkor valami beugrott. La Pushba a történelem órán említettek valmi hasonlót, de nem emlékszem, hogy minek mondták ezt hiszen a vérfarkasos vámpíros dolog után nem érdekelt. Vámpír! Nem nem leeht vámpír, hiszen ha jól tudom vért isznak…És nem jöhetnek nappali fénybe. Legalábbis eztmondják a mítoszok. Szóval ezt az ötletett elvetettem. Ekkor cipőf kopogására lettem figyelmes. Nem mertem hátranézni valahogyan rossz érzés fogott el. Félni kezdtem, de utoljára Jacobbal kapcsolatbna éreztem így azelőtt nagyon semmitől nem féltem. Valahogy nem vagyok az a félős típus. Ekkor vettem a bátorágot és hátranéztem. Egy fekete köpenyes pasi volt és mikor hátrafordultam rám vigyorgtt. Gyorsan előre fordultam, és elekdztem sietni. Egyre jobban kedztem félni, és minél jobban sietttem annál közelebbinek hallottam a férfit. Mostmár biztos voltam benne, hogy követ, de azt nem tudom, hogy miért. Ekkor odaért mellém én meg lefagytam.
-Helló kislány – röhögött a képembe, és az erdő felé kezdett lökdösni.
-Mi…mit akar tőlem? – kérdeztem remegve
-Óh semmit semmit kislány, csak tudod vonzod a tekintettem. Olyan incsilandozónak tűnsz és a tested sem utolsó – ekkor már ajkaimra tapadt, én elakartam lökni, de nem ment.
-Mivan kislány? Félsz? Azt még jobban szeretem.Felpörget – ekkor a ruháimat tépkedte le rólam
-Ne csiánálja ezt kérem – már szinte hisztérikusan hangzott. Kezdte volna letépni a farmeromat ekkor valaki félrelöktee de úgy, hogy öt métert repült és ekor pillantottam meg Edwardot.
-Szálj be a kocsiba! – parancsolt rám, majd ő is beszállt. Kicsit nyugodtabbnak tűnt, és hallkan kapcsolt zenét. Megálltunk a házunk előtt még szerencsére apám nem volt itthon.Ekkor lenéztem magamra és rádöbbentem, hogy csak 1 száll melltartóban vagyok és a farmerom is ki van gombolva. Rák vörös lettem és a nadrágomat kedztem begombolni. Észrevehette, hogy nézek ki és kicsit perverz mosolyra húzta a száját, majd próbálta visszafogni, de láttam rajta, hogy ő is zavarban van.
-Őhm bocsi, itt a fölsőd – és elisforduult
-Én most megyek. Szia – pedig csak inkább a titkot akartam kideríteni, mert tudom, hogy valami nagyon nincs renben.
AJÁNLOM AZ OLDALT
