Titkok és megoldások

(Bella szemszöge)

Gyorsan ütöttem össze valami vacsorát Charlinek, lezuhanyoztam és bekapcsoltam a gépet. Gondolkoztam, hogy La Pushba a törikönyben mi volt a cím. Nem jutott eszembe ezért csak úgy beütöttem, hogy vámpírok ekkor megakadt a szeme a Quileute legendáokn. Ezután erre kerestem rá és megtaláltam amire szügségem volt, Fehér és gideg bőr, gyorsaság,erő, változó szemszín, vért isznak halhatatlanok. Eldöntöttem, hogy holnap a suliba Edwarddal beszélni fogok, még pedig mindent meg kell tudnom.

(Edward szemszöge)

Éjjel elmentem Bellához. Olyan gyönyörű volt ahogyan ott aludt.

-Edward – Bella álmában beszélt, de olyan tisztéán mondta ki  a nevem. És ekkor rájötte, hogy tényleg szerelmes vagyok Bellába. Nem bírnék tőle elszakadni, de nem lehet ilyen önző hiszen nemtudja. Bár ahogy a dolgok állnak, nem olyan buta lány ő aki ne szűrné le, hogy valami itt nincs renjén.

-Titok – ezt mondta Bella álmában, de ekkor lefagytam, és kezdtem hazafelé rohanni. Alice már várt rám

-Szóval, akkor beismered, hogy szerelems vagy Bellába? – Alice ennek annyira örült, mert láttam, hogy látta, hogy eldöntöttem.

-Igen, Alice szeretem!

-Ja, igen volt egy látomásom. Holnap Bella elmondja, hogy tud mindent és nah ez inkább legyen meglepetés. Gyorsan telt el az éjszaka pedig nem akartam, hogy gyorsan elrepüljön.Másnap mikor mentem a suliba fölvoltam készülve a legrosszabbakra. Hamar mentem, hogy gondolkodhassak előtte, bár ott volt az éjjszaka, de így se tudtam mindent átgondolni. Mikor odaértem csak egy kocsi volt ott és egy diák. Az Bella volt. Nem gondoltam, hogy ilyen hamar bejön. Lassan mentem még az emberi tempónál is lassabban. Bella is észrevett ő elég gyorsan jött felém.

-Beszélnünk kell – mondta Bella és elég zavartnak tünt.

-Renben, de akkor menjünk sétáljunk egyet – és az erdő felé mentünk. Bella ment elől, és egyre beljebb és beljebb vezetett. Majd végül megállt és vele együtt én is. Itt már biztos nem hall és nem is lát minket senki még Alice se.

-Miről akarsz velem beszélni Bella? – pedig tudtam csak hát mégis.

-Erről a sok furcsaságról. Vagyishogy változik a szemed színe, emberfeletti erőd van, mérhetetlenül gyors vagy, hideg és kemény a tested és ki tudja még mi rejtőzik ezalatt.

-Mire akarsz kijukadni?

-Arra, hogy tudom mi vagy! – ezt olyan egyszerűen jelnetett ki, hogy ezen én is meglepődtem, bár nem mert a szemembe nézni ezért megemeltem kicsit az állát, hogy a szembe nézzen, végülis már úgy is tudja, de ekkor Bella szíve hevesen dobogni kezdett lélegzete akadozott.

-Mi vagyok én Bella?

-Vámpír! – de már nem volt olyan magabiztos, de félelmet sem láttam kiolvasni a szeméből.

-Lehet, hogy vámpír vagyok, de ezzel együtt szörnyeteg is. Ha tudod mi vagyok azt is tudod, hogy emberi vérrel táplálkozok. Félsz Bella? – néztem a szemébe és végig simítottam a járomcsontját.

-Nem. Nem félek! Tudom, hogy te nem bántasz engem.

-Megakartalak ölni Bella!Mikor először éreztem az illatod! De szemelőtt tartanom, hogy ki vagyok Bella! Cullen vagyok, és mi csak állatvérrel táplákozunk. Csak emiatt vagy életben! Még mindig bármikor megtudlak ölni, de nem akarlak bántani.

-Nem Edward! Miattad vagyok életben. Ha nem jösz az az elmebeteg férfi ki tudja, hogy mitcsinált volna velem miután megerőszakol! – meglepődtem, hogy ilyeneket mond. Nem kéne ilyen bátornak lennie főleg amióta ezeket elmondtam neki.

-És még mindig nem félsz tőlem Bella? – mélyen a szemeibe néztem és arra vágytam, hogy megérintsem puha ajkait a kezemmel majd a számmal is. Szenvedélyesen csókolni akartam, minden egyes porcikáját érezni akartam és ebben a feszülős blúzban… De nem tehtem ezt! Egy rossz kis mozdulat és megölöm.

-Nem félek tőled!

-Ha nem félsz tőlem látnod kell, hogy milyen vagyok napfényben – és ezzel a hátamra kaptam és futni kezdtem. Azt akarta, hogy féljen és elszadjon tőle, hogy ne tudjam megölni, de közben azt akartam, hogy örökre velem legyen minden porcikáját érezni akartam. De nem leszek önző!

- Megérkeztünk Bella – de nem akart leszállni rólam kapaszkodott belém, ezért megpróbáltam óvotosan lefejeteni kezit elngedett a földre huppant volna, ha nem kapom el. Arcomat az övétől centik választották el és ő egyre közelebb hajolt. Először nem értettem mit akar majd felfogtam Én is közelebb hajoltam és ajkaimat az övére tettem. Először lágyan majd csókolni kezdtem, és Bella visszacsókolt. Többet akartam egyre szenvedélyesebben kedztem csókolni és még mindig vágytam minden porcikájára és egyre jobban. Már nyelvünk vad táncot járt. Nyakát kedztem el csókolgatni Bella meg nyögött egyet, ekkor engettem el, de Bella nem akart elengedni megint megkörnyékezte ajkaimat. Visszacsókoltam, de utána végérvényesen eltoltam.

-Bella kérlek, ne nehezísd meg a dolgom – mosolyogtam rá belenézve barna szemeibe – Bella maradj ott – és én a napfény felé kedztem menni. Láttam, hogy megcsillan a bőröm és Bella felé néztem. Kicist kómásnak nézett ki. Lehet már túl sok volt ez enki?

-Te csodálatos vagy! – nem. Gondolhattam volna, hogy ez nem Bellához való viselkedés mód. Már szinte ezen megse lepődtem.

-Nem tudod miket beszélsz Bella. Én gyilkos vagyok. – Bella csak közelebb jöt arcunkat megint pár centi választotta el.

-De tudom miket beszélek. Azt is tudom, hogy szeretlek, és már nem tudnék nélküled élni Edward – láttam, hogy őszintén mondja, és mégis elpirult

-Nem kéne ilyeneket mondanod. Csak megnehezíted a dolgomat – suttogtam a fülébe – de én is szeretlek Bella és nem tudnálak elengedni soha! – és átöleltem Bella meg szorosan hozzám bújt és feje a mellkasomon pihent. Így ültünk sokáig míg elnem kezdett sötétedni.

-Most hazaviszlek Bella – és egy csókot nyomtam a homlokára.

-De ugye nem akarunk futni? – kérdezte és mintha félelmet láttam volna megcsillani a szemében

-Csak nem félsz egy kis futástól?

-Én nem a futástól félek hanem, hogy neki megyünk egy fának – na ezen nevetnem kellett.

-Nem megyünk neki egy fának se, csak csukd be a szemed és gyere a hátamra – hamar hozzájuk értünk bekísértam a kapuig mivel az apja otthon volt nem menetem be.

-Ht akkor majd holnap találkozunk Edward – de szomorúnak tünt, mert megjelentek a kis gödröcskék a szeme alatt.

-Mért vagy szomorú?

-Mert a holnap olyan soká lesz – és ezen nevetnem kellett hátha nem bír várni tehetek nála egy kis látogatást

-Hát mit mondjak erre? Érhetik az embert meglepetések is nem igaz? – és közelebb hajoltam hozzá úgy suttogtam a fülébe – vagy a vámpírtt is nem igaz? – majd gyengéden megcsókoltam Bella meg szószerint rám vette magát. Én nem bírtam elengedni mélyen a karomba zártam és még szenvedélyesebben csókoltam. Sosem voltam még ilyen boldog. És nem gondoltam volna, hogy vannak ilyen jó szórakozások, de vajon milyen lehet a… NEM! Ezt már végképp nem tehetem és ekkor szakadtam el Bellától.

-Most menj be. Szia Bella, legyen jó éjszakád – kuncogtam